Őszinte szeretet

A SZERETET ÉLETTANA

14 éve | Novákné Gajdics Anikó | 0 hozzászólás

A SZERETET ÉLETTANA

Az agy különbözõ törzsfejlõdési szintû területeinek az érzelmekkel kapcsolatos szerkezeteirõl dr. P. T. cikke szólt. Talán nem ünneprontás a szeretet biológiai, pszicho-fiziológiai alapjait is firtatni. Az alapok ismerete hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy megismerjük olyan korlátainkat, amelyek esetleg éppen azoktól választanak el bennünket,akikhez legjobban szeretnénk kötõdni.

Ha természettudományok felõl közelítjük meg a költõk által megénekelt szeretet és szerelem kérdéskörét, e nagyra értékelt emberi tulajdonságok nem mások, mint a szaporodás sikerességét segítõ evolúciós trükkök". Ha ridegen hangzik is, e nemes érzések valójában az evolúciós feladatok hiteles átélhetõségét" szolgálják, az evolúciós küldetés lelkes és motivált végrehajtását célozzák. Ez semmit nem von le az értékükbõl, hiszen ez ugyanígy elmondható szinte minden emberi dologról. A szeretet és a szerelem tudományos elemzése merõben más megvilágításba helyezi azokat az emberi kapcsolati problémákat, amelyeket még ma is sokszor csupán erkölcsi vagy lelki bajoknak tekintünk.

A kötõdés értelme

Minden élõlényt, beleértve az embert is, az hajt, hogy maximalizálja szaporodási sikerét, s ezt vagy az utódok mennyiségével", vagy a minõségével" tudja elérni. Az utódok vállalása sok kockázattal jár, mind a gyermek kihordása, mind felnevelése nagy áldozatokat kíván az anyától, s egyedül, apa nélkül ez nem is szokott zökkenõmentesen menni. Az apa nélkül felnõtt gyerekek számos biológiai-pszichológiai hátránnyal küzdenek életük késõbbi szakaszaiban. Az embernél a szaporodás sikerének két alapvetõ feltétele egyrészt, hogy az anya és a gyermeke(i) közt alakuljon ki kölcsönös, nagyon erõs kötõdés, ez teszi lehetõvé, hogy az utód egészségesen felnõve érje el a szaporodóképes kort, és neki magának is utódai legyenek. Másrészt, hogy az apa vegyen részt az utód(ok) sok éven át tartó, áldozatokat követelõ nevelésében. Az evolúció, mint annyi mást, ezt sem bízta a véletlenre".

A szeretet hormonjai

A kötõdés, illetve a szeretet biológiai alapjait többek közt különféle hormonok adják, s e hormonok két mindenese" az oxitocin és a prolaktin. Ha állatoknak oxitocint vagy prolaktint adunk be, azonnal erõsödik a társas hajlamuk, sõt, a prolaktin hatására még az addig nem szült nõstényállatok is ápolni kezdik az elsõ útjukba kerülõ kölyköt. Az oxitocin pedig mind az anyában, mind a gyermekben erõs kötõdési viselkedést aktivál. Hogy ez már az élet elsõ pillanataiban se hiányozzon, az erõs méhösszehúzódásokat okozó oxitocin vált a szülés karmesterévé. Szoptatáskor is jelentõs mennyiségben szabadul fel, és az anyatejben is sok van belõle. Ráadásul az oxitocinnak erõs szorongáscsökkentõ és euforizáló hatása is van. (Az intenzív oxitocinfelszabadulás felelõs" többek közt a szexuális orgazmusért.) Az oxitocin tehát már a születés folyamatában nagy adagban jelen van, s az elsõ pillanattól megalapozza az anya-gyermek kötõdést és a szeretet kialakulását, amely a késõbbiekben minden szoptatáskor tovább erõsödik. Ez újabb erõs érv a szoptatás mellett. A oxitocin társas szerepét igazolja az a felismerés is, hogy a szociális kapcsolatteremtés képességének sérülésével járóautizmus éppen az agyi oxitocinreceptorok zavarával függ össze.

A kapcsolat, egymás érintése, nézése, a gondozás, majd késõbb csupán a Másik" gondolati felidézése is mind elindítja az oxitocin termelõdését, ezáltal segíti a kapcsolat megszilárdulását. Az oxitocin erõsíti a felnõtt párok kötõdését és szeretetét is, részben a társas együttlét oxitocinfelszabadító hatásán keresztül, részben azáltal, hogy a szexuális együttlét alatt és az orgazmus átélésekor az agy valóságos oxitocináradatban fürdik. A férfiakban az oxitocinon túl a vazopresszin nevû hormon is fokozza a párhoz való kötõdést, továbbá a féltékenységet", amely eredeti funkciója szerint a család és a párkapcsolat védelmét szolgáló agresszióhoz vezethet. A kapcsolati zavarok megértéséhez azonban szem elõtt kell tartani, hogy lelki és szexuális intimitás mind az embernél, mind a monogám állatoknál azért irányul kizárólag a gondosan kiválasztott másik"-ra, mert a kapcsolatteremtés közben erõs szorongást és ellenállást kell legyõzni. Elég csak arra gondolnunk, milyen szorongást keltenek az egyoldalú, olykor erõszakos közeledési kísérletek egy másik személy részérõl. Az intim lelki kapcsolattól és szexualitástól való félelem azt jelzi, hogy nem mûködik megfelelõen az a rendszer, amelynek az oxitocin is része, s amely képes a másikkal szembeni kiszolgáltatottság okozta szorongást teljes mértékben kioltani és a tartózkodást bizalomba átfordítani. A valóság, persze, jóval összetettebb, mint ahogy itt leírtuk, például - nem meglepõ módon - az úgynevezett stresszhormonok is fokozzák az anya, illetve a partner utáni vágyat. Mindez azt jelenti, hogy az emberi kötõdés és kísérõ jelenségei (például az érzelmek) biológiailag erõsen programozottak, ám fontos vizsgálni a kötõdés jóval megfigyelhetõbb viselkedéses és emocionális aspektusát is.

A kötõdés típusai

Már a majmokkal végzett régebbi vizsgálatok is rámutattak arra, hogy az anya-gyermek kapcsolat zavara drámai hatással van az utód életének alakulására. A sérült anya-gyermek kapcsolatban vagy anya nélkül felnõtt nõstény majmok kerülték a fajtársaikkal a szociális és a szexuális kapcsolatot, s ha mégis megtermékenyítették õket, a kölykükkel mostohán bántak, olykor meg is ölték a kicsiket.

Számos megfigyelés nyomán John Bowlby alkotta meg az emlõsök és az ember kötõdési viselkedésének elméletét, amely hatalmas, máig tartó kutatási hullámot indított el. Az elmélet lényege, hogy biológiailag megalapozott rendszerek felelõsek azért, hogy a gyermek és az anya közt kizárólagos és páratlanul szoros kötödés alakuljon ki. A gyermekre jellemzõ az úgynevezett közelségkeresõ és -fenntartó viselkedés, amelynek veszélyeztetése szeparációs félelmeket ébreszt. E félelem fiatal korban hívó hang" kiadására, vagyis sírásra ösztönzi a gyermeket, amely az anyából ösztönös gondoskodási viselkedést vált ki. A másik fontos jellemzõ, hogy a gyermek egyfajta biztonsági bázis"-nak tekinti az anyát, játék közben is folyton visszatér hozzá néhány pillanatra, mintegy érzelmileg feltöltõdik, s veszély esetén nála keres menedéket.

Sajnos, ez csak elméletileg van mindig így, a gyakorlatban nem, ami a kötõdési viselkedés sérülékenységére utal. A kötõdést szokás úgy vizsgálni, hogy az anyát és 3-4 éves gyermekét egy szobának berendezett laboratóriumi helyiségben hagyják játszani, majd az anya feláll, kimegy a szobából, késõbb visszatér. A magukra hagyott gyermekek egy része hamarosan sírni kezd, majd amikor az anyja visszatér, hozzáfut, megvigasztalódik, és tovább játszik. A megnyugvást a szívverésük és egyéb testi jeleik mérésével is lehet igazolni. Ôket nevezik biztonságosan kötõdõknek. A gyermekek egy másik csoportja szintén sírással reagál anyja távozására, és visszatértekor szintén a karjaiba szalad, ám hamarosan lekéredzkedik, miközben a mérések azt mutatják, hogy nem tudott megnyugodni (a szíve továbbra is gyorsan ver), s nemsokára ismét kéri, hogy vegyék fel. Tehát vágyik is az anyja után, de nem tud igazán megnyugodni a közelében. A mérések szerint már akkor szorong, amikor az anyja még ki sem ment a szobából. Ezt a típust ambivalensen kötõdõnek nevezhetjük. A gyermekek harmadik csoportja nem sír, amikor az anyja távozik, bár a mérések elárulják, hogy õ is feszültté válik, és amikor az anyja visszatér, nem fut oda hozzá, sõt, elutasítja a közeledését, és látszólag nyugodtan játszik tovább, de közben feszült marad. Ezt elkerülõ kötõdési típusnak nevezzük.

A nem biztonságos kötõdési mintázatok olyan családokban alakulnak ki, amelyekben a gyermek érzelmi és biológiai szükségleteit bizonytalanul, kiszámíthatatlanul vagy alig elégítik ki.

A mintázat tovább él

E kötõdési mintázatok alapvetõen meghatározzák, milyen kapcsolati sikerei, kudarcai lesznek a gyermeknek késõbbi életében, ugyanis vizsgálatok bizonyítják, hogy a felnõtt-felnõtt párkapcsolatokban az anya-gyermek kapcsolati mintázat él tovább. Meglepõ módon a gyermekkori kötõdési kapcsolatokra és élményekre való viszszaemlékezés stílusából még felnõttkorban is pontosan következtetni lehet a gyermekkori kötõdési mintázatra. A biztonságosan kötõdõk higgadtan és összefüggõen tudnak beszélni a gyermekkorukról, még ha negatív élményeikrõl számolnak is be. Felnõve egyenrangú kapcsolatokban érzik jól magukat, fontos számukra a kölcsönös elkötelezõdés és az intimitás, egyben az is, hogy kölcsönösen tiszteletben tartsák egymás autonómiáját és személyiségét. Gyermekeiket szeretetteljesen, elfogadóan nevelik, fölöslegesen nem korlátozzák a tevékenységüket.

Az ambivalensen kötõdõk gyermekkorukról beszélve elmerülnek a részletekben, elkalandoznak emlékeikben, belebonyolódnak a történetekbe, ez azt jelzi, hogy emlékeiknek nincs egyértelmû olvasata", a visszaemlékezés valójában újabb értelmezési próbálkozás. Az ilyen személyek jellemzõ élménye, hogy sokkal erõsebben vágynak az intimitásra, mint amilyent a partnerük vagy bárki más nyújtani tudna nekik. Sokat álmodoznak, szeretnének közel kerülni másokhoz, de úgy érzik, ez az igényük az embereket megijeszti vagy taszítja. Gyermekeiktõl próbálják megkapni azt az intimitást és biztonságot, amit az élet nem ad meg nekik, emiatt gyakran érzelmileg kizsákmányolják és függõségben tartják gyermeküket.

Az elkerülõ típus nem szívesen beszél a gyermekkoráról, azt állítja, nincsenek is emlékei, a szüleit gyakran idealizálja vagy kedvezõbb színben állítja be, mint ahogy az emlékek alapján gondolni lehetne, de megesik, hogy negatív véleménye van róluk. Felnõttként elutasítja vagy kerüli az intimitást és az elkötelezõdést, jól el van magában", és ezt várja a partnerétõl is. Nem belsõ szükségletbõl házasodik, és gyakran válik el. A gyermekeivel elutasító, rideg, szigorú, és úgy érzi, terhére vannak a gyermek szükségletei.

Sérült lelkek futószalagon

A tisztázatlan eredetû meddõség hátterében a szakirodalom szerint - ezt saját orvos pszichológusi tapasztalataimmal is meg tudom erõsíteni - gyakran kapcsolati zavarok állnak. Ha egy nõ akár saját kötõdési problémái, akár partnere nem kielégítõ kötõdési viselkedése miatt nem érzi biztonságban magát egy kapcsolatban, akkor ez a helyzet különféle hatásokon keresztül gátolhatja a megtermékenyülést, illetõleg a gyermek kihordását (lásd az ÉT 2001/6. és 7. számát! - A szerk.). A felszínen ez szorongásban és depresszióban jelenik meg, ami már önmagában is oka lehet a meddõségnek. Sok meddõ házaspár a sikertelen mesterséges megtermékenyítési program után az örökbefogadás lehetõségét fontolgatja. Minden tisztelet az övék, de kérdés: az örökbefogadók esetleges megoldatlan kötõdési problémái nem okoznak-e halmozott zavarokat a saját anyja által elutasított, ezért már eleve kötõdési problémákkal küszködõ kisgyermekben?

A mind általánosabbá váló magány, a lazuló családi kötelékek, a válások nagy száma, az abortusz és a gyermekelhagyás problémái elég nyilvánvalóan a korai kötõdési zavarokra vezethetõk vissza. A bölcsõde, az ipari társadalomnak e hajmeresztõ találmánya gondoskodik a sérült lelkek futószalagon történõ tömegtermelésérõl. Szerencsére minden jel arra vall, hogy a felnõttkori pozitív kapcsolati élmények, illetõleg a pszichoterápiás hatások korrigálhatják a kötõdési mintázatot, vagyis a rossz gyermekkor csak arra nehezedik végzetként, aki nem ismeri fel, és nem keres valamiféle segítséget. Ez, persze, csak egyénenként segítség, társadalmi szinten még nem is látjuk a lehetséges megoldást.